Szuper gyermek

Szuper megtakarítás

Egyszerű, de életszerű kérdések: hogyan képzeled el gyermeked jövőjét? Hogyan gondoskodsz önálló életkezdéséről? Mutatunk alternatívákat, de a döntés a Tiéd. Te főzöd, de a levét ő issza meg, legyen hát finom! Vigyázat, szókimondó cikk következik!

Önálló életkezdés: egyfelől vágy, másrészt félelem. Szülőnek és gyermeknek is egyaránt. Egy idő után minden gyermek szeretné elkezdeni a saját, külön életét, de szorongás is társul mellé. Ki tudna jobban segíteni ebben, mint Te magad!


Mit jelent a gondoskodás?

Az értelmező szótár szerint: “komoly odafigyelés; törődés”. Legyünk őszinték: szinte mindegyikünk hajlamos arra, hogy magából induljon ki, amikor gyermeke életkezdését tervezgeti. Mi is megoldottuk valahogy (?): állami oktatás, albérlet, félretettünk valamennyit, felvettünk hitelt, kicsit segített a család is és megoldódott. Hallottál már róla, hogy A VILÁG AZÓTA MEGVÁLTOZOTT? Ha nem, akkor most nagyon figyelj, segíteni akarok. Mit tehetsz gyermekedért azon túl, hogy minél több időt töltesz vele, vigyázol rá, fejleszted, szereted, stb? Lehet, hogy a gondoskodásba még egy nagyon fontos dolog is beletartozik: a piszkos anyagiak. Merthogy semmi sem lesz olcsóbb. Az ingatlanárak, az oktatási költségek, a vágyott életszínvonal mind emelkedik. Egyik kedvenc mondásom ide tartozik, mely szerint a gyermekünket kölcsön kaptuk úgy 20 évre, feladatunk van velük és ez FELELŐSSÉGgel jár.


Minden a mostani döntésedtől függ!

Gondolj csak bele, milyen nagyszerű érzés, amikor a szükséges nagyobb kiadásokat gond nélkül meg tudod adni neki(k): nem gond a tandíj, vagy az olyan „bulik” finanszírozása sem, amikor az életben olyan fontos személyes kapcsolatokat megszerezheti. Hallottad már, hogy mennyien szereztek befolyásos állást főiskolai haverjuk révén? Néha bosszantó ezt látni, de csak akkor, ha nem veled történik. Vagy képzeld csak el, amikor úgy áll a diplomaosztón, hogy már megvan a saját első lakása, kialakult kapcsolatrendszere és értékes diplomája. Igaz, nem felesleges státusszimbólumokra fecsérelted a pénzed az évek alatt (gyereknek a legújabb Iphone, legmenőbb cipők és egyéb pénznyelő), hanem okosan félretettél. És nem, ez valóban nemcsak a pénzről szól, de az sokat segíthet. Vegyük a másik esetet, tegyük fel, hogy nem tettél semmit e téren: „nincs miből”, „úgysincs értelme, mert az is kevés lenne”, „a pénzintézet csak lenyúlja a pénzemet, akkor már inkább elköltöm” – általában ezek a gyakori kifogások. Eredmények: diákhitel, eladósodás, albérlet, megtakarításra képtelenség, mama hotel. Minden egy szimpla döntésen múlik, amelyet nem hozhatsz meg 10-15 év múlva, meg „majd meglátom”, ez a MOST kérdése, amikor még kicsi a gyermek, amikor elegendő idő van a takarékoskodásra. Persze nem akarok a pénztárcádban kutakodni (tudom, már ezt teszem), de nem szeretném, ha később azt mondanád, hogy senki sem szólt időben. MOST SZÓLOK!


Nézzük kicsit konkrétabban!

Ugrok az időben, gyermeked 16, ügyes a sportban. Csapattársai közül van akinek nincs pénze az edzőtáborra, sportszerekre, ezért nem tud menni, van, akinek a szülője erről időben gondoskodott. A Te gyermeked melyik táborba tartozik? Vagy tehetséges zenében, és hasonló szempontok lépnek életbe: van-e pénz hangszerre, intenzív képzésre, zeneakadémiai felkészítésre, stb. vagy a zene megmarad értékes hobbinak. Eltelik 2-3 év, fizetni kell/kéne a felsőoktatási tandíjat, ami már most sem kevés (500 ezer Ft-tól indul évente), a különórák díjait, a tankönyveket, esetleg kollégiumot/albérletet. Két lehetőség lesz: vagy Te vagy a gyerek adósodik el személyi kölcsön vagy diákhitel formájában. A harmadik eshetőséget le sem merem írni: mégsem megy egyetemre.

Majd kikerül a felsőoktatásból, lakni kéne valahol, de a diákhitel törlesztőjével csökkentett fizetése nem elég az albérletre, max. egy szobára futja. Mellette nincs remény megtakarítani, önálló ingatlanja nem lesz. Esetleg 30-35 évesen már lesz annyi fizuja (barátnőjével/házastársával közösen), hogy néhány év alatt összetegyenek annyit, amiből már hitelre tudnak venni egy saját lakást. A hitelt fizethetik nyugdíjas korukig.

VÁRJ! VALAMIT KIHAGYTAM: félre kéne tenni a nyugdíjra is, de valaki mondja már meg, hogy mégis miből?


Emlékszel még, honnan indult az egész?

Kérlek most egy percig ne gondolj arra, hogy majdcsak lesz valahogy. Hátha mégsem kell tandíjat fizetni, hátha valamilyen pályázaton nyertek forrást a fentiekhez, vagy örököltök, esetleg egy gazdag rokon megszán és kisegít. Ezek legyenek a bónuszok, a gondoskodás a szülő feladata, nem az államé vagy bárki másé. Elnézést a szókimondásért, de más az arcodba meri vágni a kellemetlen tényeket? Értem én, hogy oldja meg a gyerek, addigra felnőtt lesz, de ha tehetnéd, nem segítenél? Szerintem igen.

Mik a lehetőségeid, hogy a lehető legjobbat add neki(k)?

Először is döntened kell néhány kérdésben:

Célok

Milyen célokban támogatnád? Tanulmányok, ingatlan, esküvő, induló tőke, egyéb. És ehhez pontosan mekkora összeget szeretnél összegyűjteni.

Futamidő

Függ a gyermek életkorától és attól, hogy mikor szeretnéd támogatni. Már a tanulmányai alatt, vagy csak a diploma megszerzése után, esetleg kombináltan.

  • Save
Hozzáférhetőség

Ha már korábban, esetleg gimi alatt is szóba jöhet pénzkivét, pl. a fenti okok miatt, akkor ez befolyásolja a termékválasztást.

Kockázatvállalás

Vannak fix hozamú/lejáratú megoldások, de léteznek változó hozamúak is. Legyél tisztában saját preferenciáiddal !

Milyen termékek jöhetnek szóba?

Ingatlanvásárlásra ott a lakástakarék, már állami támogatás nélkül ugyan, de kedvező hitelkamatokkal. A Babakötvény sem rossz, bár ezt csak kisebb összeggel, amolyan kiegészítésként érdemes futtatni. Aztán ott vannak a különböző befektetési alapok és megtakarításokkal kombinált életbiztosítások is. Előbbiek olcsóságukkal és rugalmasságukkal, utóbbiak plusz szolgáltatásaikkal lehetnek kedvezőek. De tehetsz félre bankban is, mondjuk lakossági állampapírt vásárolgatva. Szóval minden csak rajtad áll (vagy bukik), a lehetőségek adottak, és még csak értened sem kell hozzá,

Mit tehetsz MOST?

Készítettünk egy gyorskalkulátort, amivel akár most is számolhatsz egyet, hogy lásd, nem lehetetlen ez a megtakarítósdi. Aztán mentsd el a kalkulációt magadnak és kattints egy konzultációért, ahol bemutatom, milyen lehetőségeid vannak. Lehet online is, ha van webkamerád és nem szeretnél személyesen találkozni. Ha mégis lesz lehetőségünk kezet fogni, akkor a kávét/teát én állom.